Égi csodákkal kezdődik az új év

320

2019 nem csak az új évet hozta el, január első felében több égi jelenség is látható lesz. A holdmentes, tiszta kora estéken ismét megpillanthatjuk az állatövi fényt. Legjobban napnyugta után másfél órával gyönyörködhetünk benne, ehhez viszont fényszennyezéstől távoli helyszínre kell mennünk.
Meteorrajra lehetünk figyelmesek január 4-én, amennyiben derült lesz az ég hajnali 1 és 3 óra között. Szintén 4-én vékony holdsarló világítja majd be az eget, ám 7-én és 8-án is feldereng majd az égi látványosság napnyugta után.
A téli égbolt gyöngyszemeként emlegetik az Oriont, hiszen olyan fényesen ragyog, hogy még a fátyolfelhőkön keresztül is látható. Január első tíz napjában még szabad szemmel is láthatóak lesznek a csillagképben található ködök, fátyolfelhő esetében pedig az Orion fényes csillagai finom fényudvarokba burkolóznak.