Nevem a végtelenben

272

Sinka István művészetébe nyerhettek bepillantást a Volf György Könyvtár vendégei, a költő munkásságát bemutató előadó esten. Sinka István (Nagyszalonta, 1897. szeptember 24. – Budapest, 1969. június 17.) Kossuth-díjas (1990) költő, író. Bihari ridegpásztor családban született, maga is bojtár, majd juhász volt Nagyszalonta környékén. 1919-ben házasságot kötött Pap Piroskával. 1920-ban Vésztőn telepedett le. A Magyar Falu című fajvédő újság pályázatára küldte be első verseit. A lapban és irodalmi mellékletében, a Virágoskertben rendszeresen jelentek meg írásai. Féja Géza 1932-ben Bajcsy-Zsilinszky Endre Szabadság című hetilapjában közölte verseit. (forrás:wikipédia)

A népi költő megrázó erejű verseit dr. Szabó András előadóművész tolmácsolásában hallhatta meg a közönség, életéről, művei keletkezésének hátteréről pedig dr. Medvigy Endre mesélt.